2014. április 15., kedd

Ursus 5% - Román sör

Típus: Román sör, világos

Saját tapasztalat: Az Ursus a második román sör, amellyel életem során találkozok. Jó sokat kellett erre a pillanatra várni, ugyanis a Miercurea Ciuc (csíki sör) óta elég hosszú idő telt már el. Az Auchan sörei között árválkodott ez az egyetlen medvés doboz, amitől kicsit kétkedve forgattam a kezemben, hogy biztosan nem valami sérült, kimaradt, vagy éppen lejárt termék lehet-e, de némi ellenőrzés után boldogan tettem bele új szerzeményemet a bevásárlókocsiba. Az 5%-os alkoholtartalommal rendelkező, Bukarestben készített sör kitöltve egészen tiszta volt, habja átlagos, illata inkább malátásra hajazott. Az első korty során volt valamiféle kellemetlenség (azt hittem, hogy kukoricadara van benne) fogadott, de a címke elolvasása után ezt a dolgot kizártam. Íze inkább malátás, azonban utóízében némi enyhe gyógyfüves kesernyésség dobja fel az amúgy nem túl testes, és kissé fémes elegyet. Szénsavból az átlagosnál (vagy annál, amitől gyorsan és sokat lehetne belőle inni) több van benne, így amikor összefüggően kortyoltam belőle 4-5-öt, akkor már-már zavaró volt. Állítólag Romániában ez egy "népsörnek" számít, annak pedig szerintem megállhatja a helyét. Egyszer érdekes volt, de semmi több.


Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: víz, maláta, árpa, komló

Gyártja: Ursus Breweries S.A. Romania

Itt vettem: Auchan, Kecskemét, Ára: 299 Ft (2014.03)





Értékelés
Sör pontszám: 4/10
Ár/érték: - 2/10
Újra vennék? – Nem
Megérte? - Nem nagyon

8 megjegyzés:

  1. Szerintem ez egy elég jó sör a népsörök közt. Veri a magyar Borsodi-Soproni féle vonalat. És Romániában 250ft körül vagy az egy literes kiszerelés, amennyit simán megér.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A világ egyik legrangosabb sörértékelő oldalán, a Ratebeer.com-on, 6 azaz hat pontot kapott a 100(!)-ból. Mindezt jelenleg 240 db szavazat alapján! Ezt azért korántsem nevezném "elég jó"-nak, még a népsörök között sem. Teljesen egyenrangú a Borsodi, Aranyászok, Kőbányai, Soproni, Szalon vonallal.

      Törlés
    2. A népsörökhöz képest elég jó. Nem egy Leffe, az tény, de meg lehet inni

      Törlés
    3. Hát nem tudom, én szeretem. A borsodit meg társait utálom, de az Ursus bejön :) De ez egyéni vélemény, ízlések és pofonok...

      Törlés
  2. Na, most megnéztem: fél literes Ursus 2,63 lej, ami 185 Ft. Ennyiért nagyon jó. De ajánlom még más román sörök kipróbálását, mert szerintem népsörök közt nagyon jók, simán verik a magyar Borsodi-Soproni-Dreher vonalat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az URSUS sörgyár pontosan ugyanannak a multinak a tulajdonában van, mint a DREHER sörgyár, a londoni központú SABMiller-ében, így nem várhatunk túl nagy különbséget!

      Törlés
  3. Hát én Romániában élek és nekem az Ursus sör a kedvencem, bár a dobozos változatáért én sem vagyok annyira oda, mert tényleg fémeskés íze van, de az üveges az sokkal jobb, ha lesz lehetőséged próbáld ki az üvegest is. :)

    VálaszTörlés
  4. Amennyiben lehetőséged van román sörök beszerzésére akkor ajánlom a kevésbé felkapott példányokat: a román "Stejar" egy remek és karakteres sör és ha erősebb sötétebb sört próbálnál ki akor a helyi "Silva" fekete változatát telyes szívemből tudom ajánlani.

    VálaszTörlés

Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében