2013. március 24., vasárnap

Aldersbacher Kloster Weisse Dunkel 5.1%

Típus: Német sör, barna búza

Saját tapaszatlat: Az hittem, hogy az összes Aldersbachert kipróbáltam már az évek során, ezért teljes nyugodtsággal vettem elő a hűtőből az Aldersbacher Kloster Weisse Dunkel -t, hogy milyen jót iszom belőle. Azonban egy gondolat csak megfogalmazódott a fejemben: Mi van, ha én csak a sima barna sört kóstotlam, a búzát pedig még nem... És tényleg! A barna búza változat kimaradt a sorból, tehát ezzel megvan a 8. fajta Aldersbacher is! :)
Kitöltve a német búzasörökre jellemző szép, kemény állagú és sok hab keletkezett, amely amellett, hogy átjárta a barnasör színe, még tartósnak is bizonyult. A kortyok selymesek voltak, azonban bekerült az ízek közé egy kellemetlen üvegíz, valamint erősen rontotta az összképet az, hogy nem volt egészen tiszta (a pörkölt malátától származó) édeskés világ sem. A hazahozott, üveges Aldersbachereket átlagosnak értékeltem, amelynek a sorába beáll a Kloster Weisse Dunkel is. Valamiért ez a sör csapolva, közvetlenül a sörfőzdéhez tartozó kis kolostor kocsmájában az igazi, ott egyszerűen annyira itatja magát, hogy alig lehet abbahagyni. Bárcsak újra ott lehetnék és a hordóból csapolnák... És hogy legyen mihez hasonlítani, a Franziskaner Weissbier Dunkel azért helyből átugorja.

Alkoholtartalom: 5.1%


Az Aldersbacher sörcsalád tagjai:

Aldersbacher Festbier
Aldersbacher Kloster Dunkel
Aldersbacher Klosterhell
Aldersbacher Kloster Weisse (búza)
Aldersbacher Kloster Weisse Spezial (búza)
Aldersbacher Kloster Weisse Dunkel
Aldersbacher Urhell
Aldersbacher Ursprung


Összetevők: víz, árpamaláta, búzamaláta, komló, élesztő

Gyártja: Brauerei Aldersbach, Frhr. v. Aretin GmbH & Co KG, 94501 Aldersbach

Itt vettem: Ajándék volt, de ára általában €0.60-€0.70.






Értékelés:
Sör pontszám: 5/10
Ár/érték arány: 7/10
Újra vennék? – Igen
Megérte? – Még mindig ingyen van

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében