2013. február 27., szerda

Brouwerij't Ij Struis 9%

Típus: Holland sör, (fél)barna

Saját tapasztalat: A számomra teljesen ismeretlenül csengő Brouwerij't Ij Struis sörfőzde "struccos" söre teljes titokzatosságba burkolózott, ugyanis egészen a kitöltéséig nem tudtam, hogy miféle sört rejt a kis 0.33-as üveg. Címke csak elöl volt, amelyen mindössze a készítés címe, az alkoholtartalom és egy kis struccos képecske kapott helyet. Az összetevők pontos milétét homály fedi. Kitöltéskor egy (fél)barna, kicsit búzasörös és belga sörös jellegű ital fogadott, amelybe rengeteg szénsav szorult. Ebből kifolyólag akkora erővel kezdett el fejlődni a dús, kemény és barnás színű hab, hogy alig győztem leinni a sör tetejéről, mivel mindenáron el akarta hagyni a neki szánt területet a pohár belsejében. A kortyolások során nekem úgy tűnt, hogy ízvilága erősen édes, élesztős, és kicsit mazsolás volt, amely elegy már-már megközelítette a hasonlóan komplex élményt rejtő Schloss Eggenberg Samichlaus Classic 14%-ot, természetesen annál kicsit "gyengébb" kiadásban. Külön érdekességet rejtett a kupak, ugyanis ide tettek egy sorszámot, amelynek a pontos jelentését nem tudtam megfejteni, így ha bárki ismerné a titkot, ne fogja vissza magát :) A Struis-nak egyetlen hátulütője volt, méghozzá az ára...



Alkoholtartalom: 9%

Összetevők: Titok maradt


Gyártja: Brouwerij't Ij, Funenkade 7, Amsterdam, Hollandia

Itt vettem: Csakajosor; Ára: 750 Ft (2012.07)





Értékelés:
Újra vennék? – Igen
Megérte? – Igen

Sör pontszám: 9/10
Ár/érték arány: 7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése