2012. július 21., szombat

Novopacké Pivo Kumburák 5%

Típus: Cseh sör, világos

Saját tapasztalat: A Novopacké sört az 1800-as évek óta főzik Csehországban, Nová Paka városában. A családnak én három tagját ismerem: Valdštejn, Podkrkonošský speciál, és a mai tesztalanyom, a Kumburák. A hivatalos honlap szerint azonban ennél jóval bővebb a Novopacké család, ugyanis egészen pontosan 11 féle sörrel büszkélkedhet! Lássuk tehát a Kumburákot, amelynél a pohárba töltés közben szép, fehér, kemény hab alakult ki, és ez a felsőkategóriás sörökre jellemzően megfelelően sűrű volt. Különleges sörnek érzem a Kumburákot, mivel az első kortyok közben nagyon könnyeden csúszott le a tartalma, amikor pedig a kortyolást befejeztem, előkerült egy kesernyés-édes íz, amely vegyült valami olyasmivel, mint a Pilsner Urquell és egy Belga sör. Nagyon összetett italnak éreztem, amelyben egyszerre megtaláltam a "csehes", pilseni típusú sörök ízeit, valamint eszembejutott róla a Leffe is, amely - bár teljesen más vonalat képvisel - szintén egyediséget adott az kóstoláshoz. Ütős kombináció, kimondottan finom volt!

Alig várom, hogy megkóstoljam a másik két üveget!
A Kumburák-ot apukámtól kaptam ajándékba, köszönet érte! :)


Alkoholtartalom: 5%

Összetevők: víz, cukor, árpamaláta, komló, komlókionat, antioxidáns E300.

Gyártja:
Pivovar Nová Paka a.s., Pivovarská 400, 509 01 Nová Paka, Csehország.

Itt vettem: Ajándék volt





Értékelés
Sör pontszám: 9/10
Ár/érték: -
Újra vennék? – Igen
Megérte? -

4 megjegyzés:

  1. Itt kapható: http://www.facebook.com/BohemiaSorszalon
    Két üzlettel arrébb a Bohémia sörözőben csapolva 450,-

    VálaszTörlés
  2. Kisüzemi Cseh Sörgyárak - Magyarországon könnyedén beszerezhető!

    Nymburk (Postřižinské)
    http://www.postriziny.cz/

    Nová Paka (Novopacké)
    http://www.novopackepivo.cz/

    Třeboň (Bohemia Regent)
    http://www.pivovar-regent.cz/

    Náchod (Primátor)
    http://www.primator.cz/

    Pardubice (Pernštejn)
    http://www.pernstejn.cz/

    Žatec (Žatec)
    http://www.zateckypivovar.cz/

    Vratislavice nad Nisou (Konrad)
    http://www.pivo-konrad.cz/

    Pivovar Humpolec (Bernard)
    http://www.bernard.cz/

    Černá Hora (Černá Hora)
    http://www.pivovarcernahora.cz/

    Vyškov (Vyškovské)
    http://www.pivovyskov.cz/

    VálaszTörlés
  3. Kedves Tamás!


    Érthetetlen számomra, hogy 7 pontot kapott az Arany Ászok is és a Primátor Premium is, pedig ég és föld.
    Ugyan ez a helyzet a Soproni 1895 és a Novopacké Pivo Kumburák esetében is, ahol mindkettő 9 pont lett.


    Én ezeket javasolnám még kipróbálásra, a kisüzemi cseh sörök közül:

    Novopacké Pivo Kryštof 11
    Primátor Premium Dark 12
    Bernard Sváteční 12
    Černá Hora Světlý Ležák 12
    Postřižinské Něžný barbar 13
    Pardubický Taxis Speciál 14
    Bohemia Regent Prezident 14
    Konrad 14
    Vyškovské Generál 14
    Žatec Strong 16


    Itt szerezheted be:

    Bohemia Söröző (Budapest, Déri Miksa utca 1.)
    http://www.csehsor.hu/


    Ami nincs, azt itt:

    PIVO sörvendéglő (Budapest, Wesselényi utca 47.)
    http://www.csehsorfesztival.com/

    VálaszTörlés
  4. kéksajt utóízzel :)

    VálaszTörlés

Hiba történt a modul működésében
Hiba történt a modul működésében